Ugrás a fő tartalomra

Inspirációs képválogatás - BUÉK 2015!

Ez a nap is elérkezett, a 2014-es év utolsója. Rengeteg változást hozott nekem ez az év, kiemelkedően jókat és kiemelkedően rosszakat is, mondhatnám, hogy ez az év hosszú idő után a végletek éve volt. Annak ellenére, hogy néhány, igencsak rossznak kinéző esemény végkimenetele egész pozitív volt, azért az, hogy rendesen megtépázta a lelkemet, nyomot hagyott bennem. Kíváncsian várom, hogy a 2015-ös évben milyen kimenetele lesz az idén elindultaknak, állok elébe! Pláne, hogy most már hamarosan betöltöm az általam oly' rettegett, harmadik X-et az új évben...na de nem rettegésre buzdítalak Benneteket, hanem hogy gyorsan fussátok át a blog idei, utolsó bejegyzését, aztán irány készülődni az esti partira! :)


Kicsit van csak poncsómánia, meg dögös bokacsizma őrület nálam:




Nincs olyan, hogy túl sok cukiság:



Kellő hőmérséklet híján nehéz magam ide képzelnem, de azért helló, meg szia, mondd csak az insta felhasználóneved! :)



Ez az ital rendkívül jó kontrasztban áll a torokfájásommal, szóval ha elém tenné valaki, akkor csak lefotóznám, de nem tudnám meginni:



Újévi party ON:



Nommmmmmmmmm:



Végre valami, évszakhoz passzoló outfit



Jobb, mint az IMAX:




Elegáns, jégkirálynős:



Csizmike, röpülhetnél hozzám:



Odavagyok a Bauhaus stílusért és ezekért a fémkorlátokért:



Na jó, azért némi tavaszt csak idecsempészek:



Lazac, bagel...végem van:



Szexis kombó a bőrnaccer és az a topán:



Üdítő látvány:



Poncsó, aztékminta, bokacsizma: that's me:



Miféle pop cake? Én nem is láttam:



Gyere a mamához:



That's a wrap:




Cuki outfit:




Watching the sun goes down:



Festive nails:



Coffee party. My party:



Monogramos poncsót akarok, mooooooooooost:



Gyűrűben is jöhet a hegyikristály:




Hello Mr.......Black:



Álom zuhanyzó, magas vízszámlával:



Kicsit kócos, kicsit hullámos, kicsit szöszi:



Hogyan? És milyen őrző-védő feladatot kéne ellátni?




Legyen egy nagyon bulis befejezése az éveteknek a mai nap és egy szuper évkezdő a holnapi! Jövőre találkozunk, BUÉK! :)

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Ó Istenem, azok a kutyusok imádnivalóak! :)
    Boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Ú a fölső mani! Persze bereflektál a fehérbe egy kis kék, még az is dob rajta.
    A cuki outfitből kérem a szoknyát! Stipp-stopp az enyém!
    Utolsó kutya a Reni szöveggel lefoglalva! Kérem! :D Elkapott a blogszél... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elkapott a blogszél...Te már készen vagy, ahogy látom, cuki! :D

      Törlés
  3. és.... BBBBBúúúúúééééékkk! :D

    VálaszTörlés
  4. Az a virágos ruha, meg a lazacos bagel, jaj nekem... Bár azért a csizmákat is elfogadnám ^^
    BÚÉK! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, a csizmákról lemondok a kedvedért... :P

      Törlés
  5. Tavaszruha! TAVASZRUHA!!! Amúgy pedig állati cuki az utolsó kép :-D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Attól függetlenül, hogy épp milyen "színkedvemben" vagyok, szeretem a hajfestési procedúrát, mert egyrészt akkor anyummal rendkívül jól szórakozunk - leginkább egymáson, emellett odáig vagyok azért a gazdag és élénk hajszínért, amit viszont csak az első pár hajmosásig van lehetőségem viselni. Utána következik a na, vajon milyen fakó vörösre sikerül kikopnom szakasz, amely egészen a következő hajfestésig tart. Nos, a lehető legjobbkor érkezett a Syoss új fejlesztésének, a színfelfrissítő habnak a tesztelési lehetősége, az azon a héten frissen befestett, mokka-árnyalatú hajamon teszteltem a terméket, melyről most bővebben szeretnék mesélni Nektek.

A nagy száraz sampon teszt

Holnap indul a tavasz második őrületi felvonása, remélem már mindenki kivágta előre a kuponjait :) Ha a Toni&Guy száraz samponjára fáj a fogad, akkor mindenképpen olvass tovább:









Syoss
Egy kupacban mutatom most meg az általam eddig használt száraz samponokat, mindegyikhez drogériákban juthattok hozzá. Jöjjenek jobbról balra a termékek, elsőként a Pixibag-be rejtett Syoss termék.

1.000-1.300 forint magasságában mozog az ára, 200 ml terméket kapunk a pénzünkért, ez a termék viszont az én hajamra nem vált be, tele lettem fehér folttal, bármerre és bárhogyan is fújtam a hajamra a porított terméket, a dúsító hatása is hamar tovaszáll (1 óra). Jelenleg úgy használgatom el, hogy a fejemet előre döntve, a hátsó/alsó hajszálakat frissítem fel vele, a látható helyekre vagyis a fejem búbján és oldalt a pofim mellett futó tincsekre a Balea Trend It Up száraz samponját használom.












Balea
A DM-ben az egyik fellelhető száraz sampon a sima kék Balea-s, 700 forintot kóstál 200 ml termék és ezért a pénz…

Teszt: Helia-D Regenero termékcsalád

A hajam elég sok "kínzásnak" van kitéve a szokásos környezeti ártalmak mellett: rendszeresen van festve, hajtőemelővel és hajhabbal megküldve szárítom be forró levegős hajszárítóval és 1-1 nap nyerésére még száraz samponos támadásnak is kiteszem. Elég rossznak hangzik igaz? Szerintem is és végre rámtalált egy olyan komplett termékcsalád, ami szépen helyre tudta tenni nem csak belsőleg a hajszerkezetet, de külsőre is ápolt, puha lett a hajam. Hatalmas köszönetet érdemel a Szépségbolt, amiért látatlanban megtalálták a gyógyírt a hajamra és kipróbálhattam a termékeket:














Helia-D Regenero hajerősítő sampon minden hajtípusra: imádom a könnyed, folyós állagát a maga borostyán színével és citrusos aromájával! A sampon teljes egészében növényi hatóanyagot tartalmaz, 26 különféle gyógynövény kivonatával. Könnyen kinyerhető a kemény, műanyag flakonból, könnyen felpattan a kattanós fedele. A hajon azonnal eloszlatható és szinte azonnal fel is habzik, selymes, ugyanakkor gazdag habot képez…