Ugrás a fő tartalomra

Ajakradírok összecsapása: Lush Santa's & Mint Julips

Ígértem korábban, hogy jövök a Lush-ban szervált ajakradír tesztjével, de mivel azóta Katy kinevezett a Mint Julips gazdájává, így egymás mellé pakoltam őket a fürdőszobai polcomon és szépen tesztelgettem őket, hogy hozhassam Nektek a részletes beszámolót róluk: íme most összecsap a kólaszörp és a dianás cukorka:







Mindkét ajakradír egy vastagfalú üvegtégelyben, erős, műanyag, csavarós tetővel érkezik, masszívan záródnak, így a fürdőszobában tárolva sem szökik bele a nedvesség.
25 grammnyi terméket tudhatunk a magunkénak vásárlás után, a csomagolás tetején és oldalán egyaránt olvasható a termék neve.








Kólaszörp




Santa's ajakradír limitált, karácsonyi kiadás volt, sajnos már sem az üzletekben, sem pedig a honlapon nem lehet fellelni, ezt igazán sajnálom, pláne mert vannak benne pici, piros, szívecske alakú szemcsék, ami igencsak belefér a Valentin napi őrületbe, amikor újfent nyílnak a pénztárcák, hogy valami igazán csajosat, igazán pirosat kaphassanak a lányok:



Az ajakradír egy nedves, olajos közegben köszön vissza ránk az üvegből, így egy viszonylag homogén, egybefüggő adagot tudunk belőle kiszedni az ujjunk segítségével és már mehet is az ajkakra. Kíméletesen, ugyanakkor hatékonyan radíroz, nincs kellemetlen érzés az ajkakon, nem karcolnak a benne lévő szemcsék.
A radírozás - kb 15-20 másodperc - befejeztével akár meg is ehetnénk a szánkon figyelő terméket, én inkább nem teszem, helyette leöblítem meleg vízzel. Ízre egy nagyon édes kólaszörpre emlékeztet, régen Csehszlovákiából lehetett behozni az akkor még unikumnak számító kólának az olcsó, szörpösített változatát.
Nem hagy maga után olajos érzetet a termék, csak a radírozástól kissé nagyobb, ámde annál hidratáltabb ajkakat.





Sósborszesz


A Mint Julips ugyanúgy, mint karácsonyi kiadású társa, 25 grammos kiszerelésben kapható, állagra azonban egy jóval szárazabb, mentolos kristálycukor-mixet kapunk, melynek jóval erőteljesebb radírozó hatása van, mint a karácsonyi kiadású, olajosabb társának. Már-már kissé kellemetlennek, karcosabbnak mondanám.
Kevesebb ideig, kb. 10 másodpercig dörzsölöm az ujjamra felvitt mennyiséggel az ajkaimat, majd leöblítem meleg vízzel. Ezután kezdődik a hidegrobbanás, ugyanis a borsmentaolaj el kezdi fagyasztani a szánkat. Meglepően hatékony ez a hűsítő 2-3 perc, de én így télen inkább el kezdtem tőle fázni :)

A kis tégely 2.390 forintot kóstál, aki rá van moccanva, hogy percekig fázzanak az ajkai - nyáron jöhet jól ez az igencsak hűsítő tulajdonság -, az gondolkozzon el erősen a beszerzésén mert az ára ellenére nem fogy gyorsan a termék.





Kettejük közül a Santa's ajakradír áll közelebb az igényeimhez, szeretem, ha kíméletesen távolítja el egy termék az ajkaimról a száraz bőrt, a Mint Julips sajnos durvább szemcséket tartalmaz, amit a hidegtől amúgy is igénybevett bőröm nehezebben visel.

Mindketten szépen ellátták a feladatukat, nem cserepesedett és száradt ki a szám, persze napközben megtartottam a folyamatos hidratálás-utánpótlást az ajakápolóim hathatós közreműködésével. Ha ezt előbb tudom, hogy ajakradírral akár előbb is rászokhattam volna a rúzsokra... :)



Ti használtok télen ajakradírt? Készen kapható terméket, vagy házi készítésű mixet alkalmaztok?

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Nekem régebben a Bubblegum volt, most meg egy ideje a Popcorn, utóbbit jobban szeretem! :)

    VálaszTörlés
  2. A valentin napi kollekcióban lesz egy rózsaszín ajakradír, úgyhogy nem maradunk szívecskék nélkül! :D Egyébként a Bubblegum és a Santa's közül én is az utóbbit kedvelem jobban, az illata meg brutál addiktív :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez a cejejmes vonal nem annyira jön be, tüntetek továbbra is a Santa's "meghosszabbított nyitvatartásáért" :D

      Törlés
  3. Én most a bubblegum nevűt használom és egyszerűen fantasztikus! Engem már az ízével és az illatával megvettek kilóra. :) Mondjuk most kíváncsivá tettél a Mint Julipssal kapcsolatban. :D Érdekel ez a hűsítő hatás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen erőteljes a hűsítő hatása, garantáltan felébreszti az ember lányát :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Attól függetlenül, hogy épp milyen "színkedvemben" vagyok, szeretem a hajfestési procedúrát, mert egyrészt akkor anyummal rendkívül jól szórakozunk - leginkább egymáson, emellett odáig vagyok azért a gazdag és élénk hajszínért, amit viszont csak az első pár hajmosásig van lehetőségem viselni. Utána következik a na, vajon milyen fakó vörösre sikerül kikopnom szakasz, amely egészen a következő hajfestésig tart. Nos, a lehető legjobbkor érkezett a Syoss új fejlesztésének, a színfelfrissítő habnak a tesztelési lehetősége, az azon a héten frissen befestett, mokka-árnyalatú hajamon teszteltem a terméket, melyről most bővebben szeretnék mesélni Nektek.

A nagy száraz sampon teszt

Holnap indul a tavasz második őrületi felvonása, remélem már mindenki kivágta előre a kuponjait :) Ha a Toni&Guy száraz samponjára fáj a fogad, akkor mindenképpen olvass tovább:









Syoss
Egy kupacban mutatom most meg az általam eddig használt száraz samponokat, mindegyikhez drogériákban juthattok hozzá. Jöjjenek jobbról balra a termékek, elsőként a Pixibag-be rejtett Syoss termék.

1.000-1.300 forint magasságában mozog az ára, 200 ml terméket kapunk a pénzünkért, ez a termék viszont az én hajamra nem vált be, tele lettem fehér folttal, bármerre és bárhogyan is fújtam a hajamra a porított terméket, a dúsító hatása is hamar tovaszáll (1 óra). Jelenleg úgy használgatom el, hogy a fejemet előre döntve, a hátsó/alsó hajszálakat frissítem fel vele, a látható helyekre vagyis a fejem búbján és oldalt a pofim mellett futó tincsekre a Balea Trend It Up száraz samponját használom.












Balea
A DM-ben az egyik fellelhető száraz sampon a sima kék Balea-s, 700 forintot kóstál 200 ml termék és ezért a pénz…

Teszt: Helia-D Regenero termékcsalád

A hajam elég sok "kínzásnak" van kitéve a szokásos környezeti ártalmak mellett: rendszeresen van festve, hajtőemelővel és hajhabbal megküldve szárítom be forró levegős hajszárítóval és 1-1 nap nyerésére még száraz samponos támadásnak is kiteszem. Elég rossznak hangzik igaz? Szerintem is és végre rámtalált egy olyan komplett termékcsalád, ami szépen helyre tudta tenni nem csak belsőleg a hajszerkezetet, de külsőre is ápolt, puha lett a hajam. Hatalmas köszönetet érdemel a Szépségbolt, amiért látatlanban megtalálták a gyógyírt a hajamra és kipróbálhattam a termékeket:














Helia-D Regenero hajerősítő sampon minden hajtípusra: imádom a könnyed, folyós állagát a maga borostyán színével és citrusos aromájával! A sampon teljes egészében növényi hatóanyagot tartalmaz, 26 különféle gyógynövény kivonatával. Könnyen kinyerhető a kemény, műanyag flakonból, könnyen felpattan a kattanós fedele. A hajon azonnal eloszlatható és szinte azonnal fel is habzik, selymes, ugyanakkor gazdag habot képez…