Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2015

Nail of the day: Maybelline 60 Seconds - Blubbliccious

Kép
Eddig a Maybelline állványon valahogy figyelmen kívül hagytam a körömlakkokat, sokkal nagyobb hatással voltak rám a Color Tattoo-k, a BB krémek és a szempillaspirálok, valahogy azok már csomagolásügyileg is jobban eladták magukat, mint ezek a sima hengerkék. A mai bejegyzés főszereplője egy 60 Seconds körömlakk, melyet eleve nem arra szántam fejben, hogy 1 perc alatt megszáradjon - ezt sajnos maga a lakk is hallotta, mert egy jó fél óra volt a 3 réteg felkenése és száradása, így a poént már a legelején lelövöm: nem lesz gyors manikűröd ezzel a lakkal.

Promo: Ékszertervező&blogger-kollaboráció: Hétszögekbe rejtett érzések

Kép
Ahogy a blogolás során szélesedik az érdeklődési köröm, úgy kísérek figyelemmel a szívemet megdobogtató remekműveik alapján magyar tervezőket. Csermák Dóra 2010 óta készít ékszereket, Csermakdesign jewellery néven. Mindegyik darab kézzel készült, egyedi alkotás, melyekre az elegancia és a játékosság jellemző, valamint a modernitást romantikus hangulatvilággal, lenyűgöző stílusban illeszt össze.
Dórát főként a természet inspirálja, illetve utazásaiból nyer ihletet. Mivel végzettsége szerint humánökológus, ezért fontosnak tartja a környezetvédelem és a divat összehangolását. Számos divatbemutatón volt közreműködő partner és több csoportos kiállításon vett részt. 2013-ban egy, a New York-i Jackson Avenue-n lévő kiállító teremben vetítették ki ékszereit, 2014-ben pedig a szintén New York-i SHIN Gallery-ben került kiállításra néhány alkotása. Nem sokkal később pedig a Times Square egyik hirdetőtábláján mutatták be egyik fülbevalóját egy kreatív művészeket prezentáló show keretein belül. 20…

Nail of the day: BEAUTYBAY The Collection - It's A Starry Sky On Wall Street

Kép
Most is előbb érkezik a termékes bejegyzés, mint a zsákmányos, jellemző...így jár az, aki megcsúszik a zsákmányos bejegyzésekkel :)
Mivel ma sem a napsütés volt az uralkodó természeti jelenség és konkrétan kockára fagytam, így a mostani, őszi időjáráshoz tökéletesen passzoló lakkot hoztam Nektek, amolyan igazi Békaherceg-stílusban: alapvetően zöld, de cseppet sem unalmas, sőt! Homoklakk és glitterbomba tökéletes egyvelege, mely hamar szárad:










Inspirációs képválogatás

Kép
Valahogy ezt az őszi időjárást sem tudom jobbítani azzal a tudattal, hogy május van, a kedvenc hónapom. Jelenleg is be vagyok takarózva, ennek ellenére a lábfejeim jéghidegek, a rajtuk lévő zoknik is azok :) Akinek a kanapén jelenleg nem kell pokróc, az Alex, aki macska üzemmód helyett testőrré lényegült át azóta, amióta itthon vagyok. Eddig csak kosztot kért a szolgálataiért, pénzt nem :D

A poncsóőrület még mindig tart nálam:


Csak szépen, katonásan:


Szín- és mintakavalkád:




Eeegen, nálunk is szeretik birtokolni az ágyat...:


Na rajta imádnivalóak a szeplők, rajtam kevésbé:


Pirosssszzzzka:


Kinek van ilyen színű körömlakkja? :)



Valaki elárulná a címet?


Poncsót kalappal? Ó, igen, mert rátaláltam életem első kalapjára, ami még jól is áll!


Hagyjatok magamra vele, jó?


Gyönyörűséges gyűrű:


Egy ilyen zuhanyzót valaki?


Mai hangulat:


Bombasztikus kalóriabombák:

Lifestyle favourites - 2015. május

Kép
A nonbjútifévöricc megnevezést elvetettem, ha nem gond :) Most így, hogy kényszerpihenőmet töltöm itthon, jutott például időm olvasásra. Nyugiban. Stresszmentesen. Jut mostanában időm hosszú kávézásokra, nem csak egy 10 másodperces hörpintésre és továbbrohanásra, így összeszedtem magam körül azokat a nem smink- és szépségápolási kellékeket, melyek elkísértek az év egyik legdilisebb időjárással bíró hónapjában. Ettől függetlenül nem kell aggódni, jönnek a szépségkedvencek egy külön bejegyzésben, amihez már lehet is tippelni, melyik volt a kedvenc, krémes szemhéjfestékem májusban :)

New in: Joy-napok, DM, Rossmann, Mádara, The Body Shop, Nailland, ReaLash, Shopline

Kép
Na, most aztán leürítettem a polcocskámat, amin az új termékek csücsültek eddig és várták, hogy az az illető, aki kiadta értük a pénz/végighurcolta a fél városon/átvette a csomagot végre eltegye őket a helyükre és nekiálljon használni őket...szóval fotók készen, jöjjön hát a giga beérkezéses poszt, van ám elmaradásom rendesen, mert ezek nem az utóbb 5 napban érkeztek meg hozzám.

















Teszt: AVON Nutraeffects Balance termékcsalád

Kép
Végtelen nagy örömmel fogadtam, hogy az AVON többek között engem is felkeresett, hogy teszteljem a legújabb, Nutraeffects termékcsaládot, mivel még sosem érkezett tőlük megkeresés, így amint megláttam, hogy a kevert/zsíros bőrű leányzóknak is újítottak három új terméket, azonnal igent mondtam :)

Még márciusban meg is érkezett hozzám a mattító tonik, az olajmentes krémzselé nappali és éjszakai használatra, valamint a nappali arckrém, így neki is kezdtem a tesztelésüknek:

Gardróbfrissítés: válaszd ki a tökéletes vállfát!

Kép
Hogyha a ruhásszekrényünkre és annak tartalmára gondolunk, kb. a legutolsó dolog a vállfa típusán elmélkedni, viszont a valóságban nem az, sőt! A megfelelő, pontosabban megfelelően karcsú vállfa kiválasztásán rengeteg hely múlik, higgyétek el, az egyik legrosszabb dolog, amikor a jóárasított, nyári felsőidet egész egyszerűen nincs hova elakasztani - én is pont így jártam. De a megoldás a kék-sárga bútoráruházban rejtőzött, mutatom is mindjárt, mennyi helyet spórol nekem egy bot egyszerű, fehér, műanyag vállfa.














Inspirációs képválogatás - az első 30 évesen

Kép
Jó-jó, ígérem, nem fogom mindegyik szerdai posztnak a címébe betenni, mennyi időt töltöttem ebben az életkorban :P
Ez a jó a felmondási időben: szabadon szervezhetsz magadnak programokat munkaidőben, így hát ma kora délelőtt elautókáztunk Inárcsra (M0-től egy köpésre az M5 mellett) és feltankoltunk némi házi epret. Ami azelőtt egyetlen órával még a földeken termett (konkrétan a ház mögötti, végeláthatatlan földeken) és várta, hogy leszüreteljék. És amely abszolút nem kíván sem porcukrot, sem tejszínhabot, sem pedig balzsamecetet (olaszok dilije, egy seízű eperből azonnal előhozza azt a bizonyos földieper zamatot). Minden ilyen, nem rohanós, nem kapkodós és az eddigiekhez képest teljesen szokatlan programok után érzem, hogy közelebb vagyok ahhoz a bizonyos lelki békéhez. És ha ehhez egy ládányi eper kell, akkor az kell. Most jó.


Ennél nagyobb szemű eprekkel kell megküzdenem (jajj, én szegény, ugye):


Promo: Utazz Párizsba a Magenta-val

Kép
Nem is olyan régen a Magenta jelenlegi kínálatából szemezgettem a blogon, melyhez örömmel jelenthetem be, hogy egy szuper akciós is társult: ha beleszerettél a kiszemelt ruhadarabba, akkor irány most a Magenta Allee-ban található üzlete, ugyanis ha május 28-ig megveszed a hőn áhított rucit, akkor részt vehetsz egy nyereményjátékon, melynek fődíja egy kétszemélyes utazás a szerelmesek városába, Párizsba! :)

Figyelem, minden megvásárolt ruhadarab után új sorsjeggyel növelheted az esélyed!





További részleteket ITT találtok.

Nail of the day: L'Oréal Color Riche - Sky Fits Heaven

Kép
Ezen a hűvös, ámde napsütéses vasárnapon egy nagyon kis pofás darabot szeretnék megmutatni a L'Oréal Color Riche lakkok közül, amely ugyan nem a leggyorsabban száradó körömlakkok közé tartozik, de ezt hamar feledteti a...mi is? Máris elárulom :)

Press: Scholl - teljes körű lábápolás éjjel-nappal

Kép
Az olyanoknak, mint nekem, a Scholl remekül kitalálta ezt az otthoni lábápolás dolgot, mert amellett, hogy a szoláriumot sem részesítem előnyben (ergo sohasem voltam), úgy a pedikűrös is kimarad a repertoárból. Nem tudom, miért viszolygok ettől a mezőnytől, ne is kérdezzétek :)
Nyakunkon a nyár, egy házi kütyüvel és rengeteg, tápláló, hidratáló lábkrémmel (nappali, illetve éjszakai egyaránt) gondoskodhatunk a lábikóinkról, hogy aztán egy izzasztó napon, gondolkodás nélkül, bátran belebújhassunk a kedvenc szandinkba és rohanhassunk le az állomásra, hogy elérjük a hévünket, mert épp késésben vagyunk















Inspirációs képválogatás - az uccsó 29 évesen

Kép
Nyahh, 1 hét múlva már betöltöm a harmadik ikszet is, ez a nagy helyzet mostanság, ezen kívül nagyon nem tudok aktuális harci helyzettel szolgálni, szóval jöjjenek a képecskék, amiket ennyire szerettek - no és én is :)

Ezt el tudnám hordani a mindennapokban:

Press: induljon a nyár tiszta és üde színekkel a Magentával!

Kép
Március 26-án sikeresen megnyitott a budapesti Árkád2-ben a Magenta üzlete, melyet pezsgőpartival, DJ-vel és rengeteg lufival ünnepeltek a szervezők és jónéhány híresség is tiszteletét tette az eseményen (színésznők, bloggerek). A hatalmas forgatagban ennek ellenére mégis sikerült szemügyre vennem a kínálatot és már akkor felfigyeltem a cuki rózsaszín és pasztellsárga darabokra, melyek mellett az idei trend részeként fehéret fehérrel is előszeretettel kombinálhatunk és viselhetünk.


Letisztult, üde és nőies. Ezek jellemzik legjobban a Magenta új, nyári kollekcióját, mely tiszta vonalakban és izgalmas fazonokban jelenik meg. Ugye a nyári ruhatáradból nem hiányozhat a fehér farmer vagy egy csodás csipkeruha?

Márciusi-áprilisi kedvencek 2015

Kép
Alaposan elmaradtam a kedvenc termékeim felsorolásával, bizony, ezt a bejegyzéssorozatot is érintette a múltkori blogszünet. Most vakartam is egy kicsit a fejem, hogy ugyan márciusban mik voltak azok a cuccok, amelyekért előszeretettel nyúltam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a márciusi adag szinte megegyezik az áprilisival. Nézzük is:



Nail of the day: El Corazón - Butterfly

Kép
Ma idegen tollakkal ékeskedem, ugyanis egy kölcsönlakkot mutatok most be, Eleni jóvoltából. Történt ugyanis, hogy felugrottam Hozzájuk meglepetés vendégként, így kénytelen volt szegénykém egy frappéval és egy lila lakkocskával enyhíteni a szívrohamát, így néhány hétre örökbe fogadtam ezt a lila gyönyörűséget :)




Inspirációs képválogatás - első szabad hetem

Kép
Ma már igazán rákapcsolt a tavasz, ezt leginkább a jó öreg ruhaszáradási faktorban mérem: nem kell több napon keresztül kicipelni a ruhaszárítót ahhoz, hogy legalább egy kevésbé hideg szellő kifújja belőlük a nedvességet, hanem már a levegő is majdhogynem forró és a ruhák villámgyorsan száradnak. Nahh, ezen izgalmas bevezető után jöhetnek az eheti képek, némelyik esetében elfogadom a szidalmazást, mert már ránézésre hízlalnak :P


Ó, igen, többek között őrá gondoltam :)



Érzem és átérzem már végre a szabadságot:
Őrületesen szép ez a cirmos tulipán:


Szerintem a néni belenyúlt a tutiba:


Van a közelben eladó nyaraló? Mert megvenném!


Túlélési eszköz:



Relax, még a nap sem kelt fel, nem látod, hogy sötét van? :)


Mondtam már, hogy odáig vagyok a pástétomokért?


Kis visszafogottság:



Ez aztán kék a javából!



#szerelemszoknya:


#kommentárnélkül:



Veszettül szépséges ez a maxiszoknya!


Amiben barack van, az mind jöhet:


Önfeledt boldogság:


Fehérben volt anno hasonló teáskészletünk, melyre visszagondolva …